Az utóbbi időben számomra világossá vált egy dolog (amiről igazából majdhogynem a kezdetek óta így gondolom) a közösségi média mérgező. Igen, mérgező rengeteg de rengeteg szempontból, és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni.
A Közösségi Média jó és pozitív oldalát is ismerjük. Kapcsolattartás, új emberek megismerése, új ismeretek szerzése, hasonló érdeklődési körhöz való csatlakozás, és nem utolsó sorban pénzkereseti lehetőség, vagy hogy megemlítsem a mostani, rendkívüli oktatási rendzsert. Ezen felül még nyílván van, ami a pozitív oldalához sorolható. Ma már szinte elképzelhetetlen az életünk ezen felületek nélkül. Akkor mégis miért ennyire mérgező?
A közöségi média minden korosztálynak veszélyes egy bizonyos mennyiségben (Forr.: Google)
Az én véleményem az (és bízom benne, hogy mások is gondolkoznak hasonlóképp 🙂 ), hogy az emberek butítása, és egymásnak ugrasztása az egyik legnagyobb és legveszélysebb része. Nincs olyan híroldal által megosztoss internetes cikk alatti kommentszekció, ahol ne esnének egymásnak az emberek, pusztán mert más, eltérő a véleményük. Elküldik egymást melegebb éghajlatra, mert nem egyezik a véleményük. Elképesztő fájdalmas látvány… Miért kell ezt? Mi értelme van? A minap épp egy cikket olvastam, amiben egy fiatal fiú haláláról írt egy hírportál, alatta pedig rengeteg de rengeteg gyűlölködő komment. Nem is szeretnék idézni, mert a gyomrom felfordul az ilyen primitív és gusztustalan megnyílvánulásoktól. Ilyenkor utálom, hogy az emberi fajhoz tartozom, és legszívesebben egy lakatlan szigetre költöznék, messzire, annyira távol az emberiségtől amennyire csak lehet. Miért, de miért kell így élnünk? Miért kell annyira rögeszmésen ragaszkodni a közösségi médiához?
Az egyik legszörnyűbb látvány, amikor a kis totyogós gyerkőc a buszon az Anyukája vagy az Apukája telefonját nyomkodja, nézegeti, vagy épp játszik rajta. Nincs még gyermekem, de azt hiszem én másként csinálnám. Természetesen egészséges keretek között engedném az internet használatát, de ha már elért egy bizonyos életkort. Addig szeretném, ha a gyermekem gyermek lenne, és lenne gyermekkora. Amilyen nekem is volt. Rohangálós, kint labdázós, kergetőzős, sétálós. Mert szerintem ez és a szülői szeretet az, ami egy gyermeknek szükséges az egészséges lelki fejlődéshez. Emlékszem, mikor még fiatalabb voltam, Édesanyám mindig büszkén mesélte, hogy én teljesen más vagyok, mint a generációm többsége. (Nem szeretnék itt megsérteni senkit, így tisztelet a kivételnek!!) Az első számítógépemet tizenkét éves koromban kaptam meg Édesanyámtól. Nagyjából csak állt az asztalomon, mert nem igazán érdekelt, jobban vonzott a könyvek világa, ami mára mit sem változott. A számítógéphasználat azóta több teret hódított magának nálam is, mint tizenkét éves koromban, de még így is igyekszem az egészséges időtartamban használni.
Rengeteg olyan ismerősöm van, akinek a kapcsolata – értem ez alatt a pár,- és más emberi kapcsolatokat – ment tönkre a közösségi felületenek “köszönhetően”. Amióta minden pillanatunkat itt töltjük, mintha megszűnt volna a bizalom, az összetartás és az emberek iránti tisztelet, amit fentebb már említettem. Érdekes, hogy mindig ide bukkanok ki, igaz? Mert egyszerűen mérgezőnek tartom. Hány, de hány kapcsolat ment már tönkre azért, mert a közösségi média több időt kapott az emberektől, mint a másik fél. Nagyobb, több lehetőség nyílik arra, hogy “belerúgjunk” a másikba, szintén értem az összes emberi kapcsolatra. Ezek, és más kismilliónyi egyéb dolog miatt érzem mérgezőnek ezeket a felületeket. Bárcsak, de tényleg bárcsak visszatérne a kedvesség, és a megértés a világunkba. Hiszen ha ezek eltűnnének, csoda egy világban élhetnénk.
Mielőtt bárki belém kötne, leszögezem: nem vagyok se pszichológus, sem olyan személy, aki hivatalosan e kérdésekkel foglalkozik, ezek az én véleményeim, az én gondolataim, amit érdemesnek tartok megosztani.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: