Egész eddigi életemben egy rendkívül pesszimista és negatív ember voltam. Elképzelhetetlenül sok rossz és gúnyos gondolataim voltak, mint a Világgal, mini saját magammal szemben. Ez a negatív én vezetett odáig, hogy szépen lassan minden kicsúszott a kezemből.
Egy reggel arra ébredtem, hogy ennek most és itt kell véget vennem. Az életem eddig nem volt szerencsés, sokkal inkább volt pokol, amiről nagyrészben az én hozzáállásom tehetett. Azzal, hogy még inkább a földbe tiportam az amúgy is szétszaggatott lelkemet, egyáltalán nem segített magamon. Sőt, még a hozzám közel álló emberekre is nagy hatást gyakorolt. Álmaim voltak, amiről lemondtam, céljaim voltak, amit nem értem el, pusztán mert elbuktam. Belefáradtam, végül úgy voltam vele: elengedem. Aztán jött ez a vízválasztó reggel. Felkeltem és rácsaptam a negatív gondolataim képzeletbeli asztalára, és azt mondtam; Na, ebből most és itt lett elég!
Aznap délután asztalhoz ültem, és elkezdtem leírni egy papírra, mit gondolok magamról. Kíméletlen volt, elképesztően kegyetlen. Rá kellett döbbennem, hogy mennyire, de mennyire rossz kapcsolatban állok önmagammal, és mennyire utáltam azt, aki vagyok. Aznap este kimentem a kertünkbe a tűzrakóhelyünkre, meggyújtottam a papírt, és elégettem. Az elején nagyon nehezen akart begyulladni, mintha akkor minden ellenem fordult volna, és egy pillanatra meg is akartam futamodni, mert azt gondoltam; biztosan oka van annak, hogy nem ég el. Végül vettem egy mély levegőt, és nem hagytam magam, addig-addig próbálkoztam, amíg hamuvá nem vált.
Egyre jobban éreztem, ahogyan a tonnás súly felemelkedik a mellkasomról, és egyre könnyebben jutok levegőhöz. Leírhatatlan érzés, egyszerűen ahhoz tudnám leginkább hasonlítani, mintha életemben először magamtól lélegeznék. Végre más a világszemléletem, másként igyekszem felfogni az élet akadályait. Tudom, és érzem, hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy visszavegyem az életem felett az irányítást, és végre én hozzam meg a döntéseimet, nem azok a negatív gondolatok, amik eddig vezérelték minden lépésemet. Sosem mertem semmibe sem belevágni, mert szinte teljesen biztos voltam abban, hogy nekem nem fog összejönni. És ezzel az elkönyvelt szemlélettel éltem, vágtam bele mindenbe.
Meglett a negatívitás elengedésének az eredménye is. Idén nyáron felkerült egy híroldalra életem első cikke, és a célom az, hogy innentől kezdve nincs megállás. Elképesztően büszke voltam magamra, hiszen januárban azért kezdtem az évet munkanélküliként, hogy az álmaimat végre valóra válthassam. Nehéz volt az út, tele akadályokkal, lemondásokkal, de úgy érzem, végre sikerült elérnem azt az utat, amelyen a célig érhetek.
Nem egyedül csináltam. Nem. Volt segítségem, egy nagyon kedves lány személyében, akivel a közösségi média felületein kezdtünk el beszélgetni. Ő sikeres, szintén kemény, kitartó munkával érte el, mindazt ahol most tart, és valahol ez is motivált. Saját üzlete van, ami elképesztően jól megy neki, és olyan szeretettel, áhítattal beszél róla, hogy akárhányszor belegondolok, libabőrös leszek. Ő motivált, mind a szavaival, mind pedig a tetteivel. Biztos vagyok benne, hogy magára fog ismerni eme sorok olvasása közben, és remélem tudja, hogy mennyire de mennyire hálás vagyok a segítségéért, amiért helyre rázta amit helyre kellett. Köszönöm ezúton is, hogy kiállt mellettem, és bíztatott. Egy életre hálás leszek neki.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: